NTP-NTMV-17 pályázat, Szakmai beszámoló

A Nemzeti Tehetség Program pályázatának keretében a Pro-Art Táncstúdió fiatal tehetségei a German Open Nemzetközi Táncversenyen (GOC) vettek részt. A GOC a táncsport egyik legkiemelkedőbb, legnívósabb eseménye, amelyen egyesületünk 3 párosa, 6 fiatal vett részt, 1 kísérő pedagógus felügyelete mellett. Versenyzőink a támogatásnak köszönhetően több korosztályban és kategóriában is megmérettették magukat, Open Youth Latin, WDSF Open Youth Standard, Adult Rising Star Standard, Adult Rising Star Latin versenyekben szerepeltek eredményesen.

A German Open táncversenyen részt vevő Pro-Art-os sportolók szakmai felkészítése több hónappal a verseny kezdete előtt már megkezdődött annak érdekében, hogy a versenyen a lehető legjobb teljesítményt tudják nyújtani. Az első versenynapra augusztus 8-án, az utolsóra pedig augusztus 12-én került sor. Az Open Youth Latin, WDSF Open Youth Standard, Adult Rising Star Standard, Adult Rising Star Latin, valamint az egyéb korosztályos és kategóriás versenyek különböző napokon zajlottak így versenyzőinknek minden napra bőven jutott megmérettetés.

A versenyen résztvevő tehetséges fiatalok számára óriási elismerésnek számított, hogy a Pro-Art Táncstúdió és Magyarország képviseletében részt vehettek a világ egyik legnagyobb és legnívósabb táncversenyén. Mindezt komoly – a közösségi oldalakon is jól nyomon követhető – felkészülés előzte meg: Kisteleken a Pro-Art trénereinek irányítása alatt, a válogatott részére szervezett táborok alkalmával, valamint Szlovéniában, az egyetlen, magyar színekben világbajnoki címet szerzett magyar táncos, Törökgyörgy Melinda és partnere segítségével. A több hónapos felkészülés eredményeként mind mentálisan, mind fizikálisan, mind technikai tudást tekintve komoly fejlődésen mentek keresztül a táncosok. Ennek köszönhető, hogy az erős nemzetközi mezőnyben minden párosunk kiválóan megállta a helyét. Különösen Szalai Dénes és Balla Petra eredményei kimagaslóak, de a többi sportoló is szépen helyt állt, legfiatalabb párosunk (juniorok) több, náluk magasabb nemzetközi pontszámmal rendelkező és tapasztaltabb versenyző párost is megelőzött. A nemzetközi versenyen való részvétel egyik legjelentősebb eredménye, hogy a fiatalok tánctudása gyarapodott, fizikai állóképességük nőtt, önbizalmuk és önmagukba vetett hitük megerősödött, valamint nagyobb tapasztalattal és nemzetközi versenyrutinnal rendelkeznek. Mindemellett példát mutatnak a Pro-Art TS és más egyesület fiatalabb tagjainak, hogy a szorgalom és a kitartó munka mindig meghozza a gyümölcsét.

A versenyen való részvétel mellett fontos momentum, hogy a fiatalok olyan világhírű táncosokat ismerhettek meg és táncolhattak velük egy parketten, akiket eddig is példaképüknek tekintettek, most pedig testközelben csodálhatták meg őket. A magyar versenyzők – elsősorban az ifjúsági párosok – már korábban is részt vettek nemzetközi versenyeken, a németországi Stuttgartban szervezett rendezvény azonban ezektől több szempontból is különbözött. Egyrészt hatalmas volt a nevezők száma, másrészt a világ legjobb párosai voltak jelen, így a pályázat által biztosított lehetőség különösen nagy hatással volt versenyezőink fejlődésére, tehetségük további kibontakoztatására. Kétségtelen, hogy egy ilyen színvonalas nemzetközi esemény minden esetben óriási motivációt jelent, ösztönzi a résztvevőket arra, hogy tehetségüket ne hagyják veszni, annak továbbfejlesztésén munkálkodjanak, valamint önmaguk teljesítményének növelését, szakmai tudásuk fejlesztését még inkább igényeljék és fontosnak tartsák. Ennek szellemében az egyesület is fokozottan szem előtt tartja a tehetséggondozást és figyelmet fordít arra, hogy a fiatalok fejlődése töretlen legyen.

Close Menu